„Szent Porfíriosz, aki Thesszalonikiben született” – meséli Gabriel atya –, egy olyan út végén érkezett Gázába, ami össze volt kötve a Szentfölddel. Öt évig élt a Jordán völgyében vezeklő barátként és remeteként. Ezután folytatta útját Jeruzsálembe, ahol rábízták a Szent Ereklyék őrzését. Végül Gáza püspöke lett, ahol az evangélium hirdetését végezte nagy buzgalommal.”
A keresztények a kereszténység kezdete óta jelen voltak Gázában. Jelenlétük megőrizte a Szent Család Egyiptomba való menekülésének emlékezetét.
Gabriel atya, aki október elején Európában volt, a háború kitörése miatt nem tudott visszamenni Gázába, de napi kapcsolatban van a plébániai közösséggel és követi szenvedésük útját.
„A gázai övezetben élő keresztény közösség nagy része továbbra is a Szent Család templomban van elszállásolva, ami pár száz méterre van az ortodox templomtól, ahol Szent Porfíriosz ereklyéit őrzik.
Néhány keresztény család lakik a gázai övezet déli részén, ők mélyen hívő emberek, akik várják és imádkoznak, hogy ez a keresztút véget érjen, mindenki megszabadulásával, aki fogoly, és hogy a sebesültek meggyógyuljanak, s hogy a holtakat eltemessék és sírjuknál lehessen sírni”.
Romanelli atya folytatja: „Tovább imádkozunk, és kérjük, hogy a nemzetközi közösség, minden hatóság és minden felelős ember tegyen meg mindent, hogy ez a mészárlás véget érjen. Hogy ez a háború ne folytatódjon, ami mindenkinek csak árt, Izraelnek és Palesztinának is. Imádkozunk, hogy Szent Porfíriosz az ő közbenjárásával hozzon vissza egy leheletnyi igazságosságot és békét a Szentföldnek erre a részére, a gázai övezetbe”.

(Fides)