Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Magyar-pakisztáni együttműködés 2017-benVissza a listához

2017. január - aktuális projekt

A két évre meghosszabbított kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthont támogató projektünk a 2016. év végével lezárul. A következő évben ismét egy távoli nemzet gyermekeit segítjük kis imával és kis áldozattal.2017-ben a pakisztáni Pápai Missziós Művekkel közösen éljük meg a segítő testvéri szeretetet.

Pakisztán mohamedán vallású ország, a keresztények az ország lakosságának kevesebb mint 3 százalékát teszik ki. A muzulmán diszkriminációs törvények igazi kihívássá tették az életet Pakisztánban. Jó nevelést kapni, jó munkát találni, egyenlőnek lenni a törvény előtt - nehezen elérhető keresztény ember számára.

Pakisztánban az emberek többsége írástudatlan és munkanélküli. Akiknek van munkájuk, főleg mezőgazdaságban vagy házi cselédként dolgoznak. Az emberek többségének nincs saját lakása és csak napibért kap. A gyermekek általában az utcán élnek, és oktatás hiányában téglaégető kemencénél dolgoznak. A szülők sokszor a mindennapi betevő falatot sem tudják biztosítani, így gyermekek taníttatását sem.

A tudatlanság és a nyomor kilátástalan helyzetbe hozza a gyermekeket, különösen a lányokat, akiknek emberi jogaik mellett női méltóságuk is sérül. Egy keresztény fiatal lány megbecsülése tovább csökkenhet a vallási diszkrimináció miatt is. Taníttatás hiányában a lányok több mint fele még kiszolgáltatottabbá válik. Pakisztáni püspökök és az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa megállapították, hogy évente 700 keresztény lányt és nőt rabolnak el. A keresztények lakta területeken több templomot és iskolát felrobbantottak, fiatalok ezreit megöltek. A keresztények megfélemlítése céljából élve égették el a fiatal Sajjadot és várandós feleségét, Shamát.

A pakisztáni és a magyarországi Pápai Missziós Művek igazgatói, dolgozói és önkéntesei a fent említett helyzetet megismerve azt tervezik, hogy segítenek a gyermekeknek abban, hogy iskolába járhassanak, és a gyengébb gyermekek is felzárkózhassanak. A szülők motiválása is szempont.

Waseem Walter atya, a pakisztáni Pápai Missziós Művek nemzeti igazgatója ezt mondta nekünk: „Száz körüli nagyon tehetséges, 7 és 13 év közötti árva gyermekünk van három egyházmegyéből: Faisalabad, Hyderabad, Karachi, akiknek szükségük van az éles felfogás, a kreatív gondolkodás, a tudatos cselekvés és reagálás, az előrelátás és elemzés, a kísérletezés és felfedezés képességeinek megtanulására, fejlesztésére.

Ennek érdekében szeretnénk, hogy a gyermekek iskolába járjanak, könyveket, táskát, egyenruhát, napi egyszeri étkezést és orvosi ellátást kapjanak. Harminchat fogyatékkal élő gyermeket is tervezünk oktatni. Két nyugdíjas tanár segít majd nekünk, valamint további két tanárt alkalmazunk a sérült gyerekek mellé. Reméljük, hogy ez a projekt sok gyermeknek lesz hasznára, és tudatosul bennük a tanulás fontossága. Szükségünk van az önök támogatására és segítségére, hogy beindíthassuk ezt a projektet, hogy az ifjúságot kivezessük a kilátástalan, kiszolgáltatott helyzetéből, a drogok világából, és segíthessünk nekik új életet kezdeni Jézus Krisztus tanításának megfelelően. Mi hisszük, hogy csak Jézus Krisztus a gyógyulás!”