A Missziós Unió alapítása, története, célkitűzései
A Népek Evangelizációja Kongregáció (Congregazione per l'Evangelizzazione dei Popoli) ismertetője
A Pápai Missziós Művek másik három ágazatától eltérően a Papság Missziós Uniójának közvetlen és speciális célja a missziós munka támogatása és kiszélesítése, nem segélyezéssel, hanem azoknak a személyeknek a közvetlen elkötelezettsége által, akik - mint az apostolok - megkapták a parancsot:„Menjetek tehát, és tegyétek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében …” (Mt 28,19)
Az Uniót Boldog Paolo Manna atya alapította, XV. Benedek pápa 1916. október 31-én ismerte el. VI. Pál pápa a Missziós Unió Pápai Műve alapításának 50. évfordulójára írt Graves et Increscentes apostoli levelében kihirdette, hogy „amint Krisztust az első misszionáriusnak lehet nevezni, úgy minden pap az Egyházi Rend erejénél fogva, amelyben részesült, misszionáriusnak tekinthető”.
Ez a megállapítás egy vitathatatlan doktrínát erősít meg, és még inkább azt a sürgető kötelességet, melyet számos egyházi dokumentum is hirdet (Evangelii Nuntiandi 68; Postquam Apostoli 5; Redemptoris Missio 67). Ugyanebben a levélben VI. Pál a Missziós Unió Művét „a többi missziós segélyszervezet lelké”-nek nevezi.
Paolo Manna Avellino-ban (Olaszország) született 1872. január 16-án. Miután a Pápai Külmissziós Intézet (PIME) misszionáriusa lett, Burmába küldték. 12 esztendei missziós tevékenykedése során 3 ízben tért vissza Itáliába komoly egészségügyi panaszok miatt, a legutolsó alkalommal, nagy bánatára, otthon is kellett maradnia. Így fedezte fel Isten akaratát saját életében: hogy írásai és publikációi útján a misszionáriusok animátora legyen az egész Egyház számára: a Misszió misszionáriusa. Munkájának célja nemcsak az volt, hogy tudósítson a hit terjedéséről világszerte, és hogy a misszionáriusokat imádsággal és felajánlásokkal segítse, hanem mindenek felett az, hogy az Egyház terjesztésére szóló kötelességet mind több misszionáriussal és a bennszülött papsággal tudatosítsa, hogy az Egyház a tevékenységét a legteljesebb mértékben meg tudja valósítani. Mint a Le Missioni Cattoliche (Katolikus Missziók) magazin igazgatója és különösen első művével, a „Missionari autem pauci”-vel (A misszionáriusok kevesen vannak), ellenállhatatlan lelkesedéshullámot keltett a missziók és a missziós hivatás iránt; így indítva nagy munkáját: a papság egészének lelkesítését a missziók iránt.
Nagy álma, hogy a Papok és Szerzetesek Missziós Unióját megalapítsa, - boldog Guido Maria Confortinak, Párma püspökének és a Xavéri Misszionárius Atyák alapítójának sürgető kérésére -, XV. Benedek pápa jóváhagyásával megvalósult. Az Unió első nemzetközi kongresszusa (1922. január 3.) deklarálja a missziológia szemináriumokban való tanításának szükségességét, egy olyan tudományét, mely addig ismeretlen volt a katolikus papnevelő intézetekben.
Annak érdekében, hogy több hivatásra buzdítson, Fr. Manna növekvő mennyiségű írásában hangsúlyozza a papok pótolhatatlan szerepét az Evangélium hirdetésében és Isten Népe missziós öntudatának kialakításában.
Az Unió gyorsan terjedt, miután a pápa 1919-es Maximum Illud enciklikájában ajánlotta az Unio jelenlétét minden egyházmegyében. Fr. Manna nagy prédikációs aktivitással és publikációival mind a papokat, mind a laikusokat fellelkesítette a missziós eszmény iránt, a fiatalokat pedig ezen eszmények megvalósítására ösztönözte. Számára nem létezett különbség ’missziós hivatás’ és papi vagy keresztény hivatás között;
mottója: „Mindenki misszionárius!”
Fr. Manna számára minden megkeresztelt, de mindenek felett „minden pap természeténél fogva és értelemszerűen misszionárius”. Panaszkodott, hogy a klérus nagy része előtt „egy nagy elemi igazság” homályosult el, „nevezetesen az, hogy az Egyház elsődleges feladata a világ evangelizációja – az egész világé”.Ebben az egyetemes misszionáriusi szellemben hangsúlyozta az egyetértést azokkal, akiket először nevez „elszakadt keresztény testvéreknek” mint „lényeges feltételét az Evangélium diadalának az egész világon”.
Tanulmányaival és dinamikus kijelentéseivel Boldog Fr. Manna prófétai módon megelőzte a II. Vatikáni Zsinat határozatait, különösen az Ad Gentes 2,39-t, a Lumen Gentium 28-t, az Optatam Totius 20-t és a Presbyterorum Ordinis 10-t. A papokkal együtt a szerzetesek és szerzetesnők is, valamint a konszekrált laikusok is természetes missziós munkások. 1949-ben, a Huic Sacro dekrétummal, a Propaganda Fide kongregáció (a Hitterjesztés Kongregációja) nekik is tagságot ajánl fel az Unióban. XII. Pius 1956. október 28-i rendeletében a „Pápai” címmel ruházza fel az Uniót, és ezért az új nevet kap: „Papok, szerzetesek és felszentelt laikusok Pápai Missziós Uniója”. Egyszerűbben úgy ismerik, mint „Pápai Missziós Unió”.
Fr. Manna 1924-től 1934-ig Generálisként is szolgálta intézményét. Ennek a megbízatásnak gyümölcse az „Észrevételek az evangelizáció modern módszeréhez” című műve, amelyben javasolja a speciális és megkülönböztetett képzést nagyobb számú bennszülött szeminaristák számára, és a helyi klérusra bízni a helyi egyházak megszervezését. Későbbi éveiben, mintegy álomban, fölvázolta nagy profetikus és messzire ható misszionáriusi tervét: „Egyházaink” és az Evangélium terjesztése.
A II. Vatikáni Zsinat előestéjén felhívta az "régi" Egyházakat, hogy alapítsanak misszionárius szemináriumokat, hogy a világ evangelizálásában közvetlenül részt vegyenek, és segítséget nyújtsanak a fiatal missziós egyházaknak. Paolo Manna atya 1952. szeptember 15-én halt meg és II. János Pál pápa avatta boldoggá 2001. november 4-én.
